Akikre büszkék vagyunk

  1817 és 1826 között Vörösmarty Mihály Perczel Mór, Perczel Miklós és Perczel Sándor nevelője volt Bonyhádon, Börzsönyben és Pesten (közben ő is elvégezte jogi tanulmányait Pesten). A „fiatalság tündérországává” lett Börzsönyben tanítványainak anyja, Perczel Sándorné „szinte fiának tekinti” a szülői háztól messzire szakadt, szegény nevelőt. Itt szeretett bele a kék szemű, sötét hajú, sudár termetű Perczel Etelkába. Érzelmei nem találtak viszonzásra, számos versének ez adta témáját.
  A család nagyra becsülte Vörösmartyt. Perczel Mór írta visszaemlékezéseiben: „Ami nemes érzéseket s fogékonyságot a jó és szép iránt, s kivált hazaszeretetet s szabadelvű hajlamokat belénk a természet ültetett, azokat gondosan ő fejtette, emelte és erősítette… Őt mindig szakadatlan tiszteltem. Számtalanszor felkerestem bajaimban.”
  A költő jó kapcsolatot ápolt Bonyhádon Egyed Antal plébánossal és Teslér László káplánnal. A börzsönyi-bonyhádi kis irodalmi kör Vörösmarty első igazi irodalmi barátsága, előképe későbbi barátságainak, szövetségeinek.
  Bonyhád hálával és büszkeséggel őrzi Vörösmarty Mihály emlékét, ezt irodalomtörténeti feldolgozások, emléktáblák, szobrok igazolják.

  A XVIII. században Somogyvámosra betelepült német család leszármazottja az Amerikai Egyesült Államokban született és amerikai állampolgárként halt meg. Tizenhat évet élt Magyarországon, nyolc évet töltött Bonyhádon, a gimnázium tanulójaként.
  Szülei az 1910-es évek elején vándoroltak ki az „ígéret földjére”. Az I. világháborút követően a béketárgyalások reményeivel és erősödő honvággyal a család hazatért Magyarországra 1920 tavaszán. Lotz János, Böhm Sándor somogyvámosi tanító közbenjárásával került a bonyhádi gimnáziumba. Az iskola több mint 200 éves történetének egyik legkiválóbb tanulója volt a mindvégig kitűnő diák. Az önképzőkörben verseket, novellákat írt, műfordításokat készített; irodalmi dolgozataival, szabadelőadásaival kiemelkedett a mezőnyből.
  A kitűnő érettségi után Budapesten egyetemi hallgató magyar-német-angol tanárszakon. Tizen kilenc éves korában megjelent első nyelvészeti tanulmánya egy olyan kötetben, amelynek szerzői akadémikusok és egyetemi professzorok voltak. 1935-ben Stockholmban ösztöndíjas, 1936-tól a stockholmi Magyar Intézet igazgatója, 1942-ben egyetemi tanárnak nevezték ki a svéd fővárosban. 1947-től a Columbia Egyetem vendégtanára New Yorkban, 1949-ben az összehasonlító nyelvészet profeszszora.
  Számos nyelvészeti világkongresszus előadója, szervezője, elnöke volt. A bonyhádi diákévek emlékét őrző világhírű nyelvész az osztályfőnökéről a következőket írta: „A nyelvészet iránti érdeklődést Hajas Béla ébresztette fel bennem”.
  Miután Stockholmban egyetemi tanárrá ne vez ték ki, azonnal Bonyhádra gondolt. A gimnázium évkönyve szerint, a szegény sorsú gimnazisták segélyezésére, az ingyenes tankönyvhasználat biztosítására „Lotz János stockholmi egyetemi tanár 1000 P-s ajándékával” támogatta az iskola Segélyegyleti Könyvtárát.

Perczel Mór 1811-ben született Bonyhádon. Édesapja Perczel Sándor, 1793-ban báró Vécsey ezredében szolgált kadétként, katonai szolgálataiért, valamint a harcokban szerzett sebekért hadnagyi kinevezést kapott. 1800-ban a nemesi felkelők gyalog századosa lett. 1861 május 10-én hunyt el Bécsben. Édesanyja az 1836-ban, 54 éves korában elhunyt Kajdácsy Erzsébet volt. Apjának második felesége Némethy Anna volt. Házasságaiból 19 gyermeke született, akik közül egy Etelka, és két Tivadar nevű fiatalkorban meghalt.

Nevelője, Vörösmarty Mihály hatása alatt fejlődött ki erős demokratikus és hazafias érzése. 1827 áprilisában felvették az 5. tábori tüzérezredbe növendéknek. Az 1831-es lengyelországi felkelés idején a császári katonák közt mozgalmat indított a lengyelekhez való átszökés érdekében, ezért eltávolították a hadseregből. A politikai pályafutása Tolna vármegyében kezdődött, majd az országos közéletben vett részt: a politikai küzdelmek egyik legradikálisabb személyisége lett. Egyre jelentősebb szerephez jut a megyei és az országos politikai életben is. 1843-44. évi országgyűlésre Bezerédy mellé országgyűlési követnek választják, és az ellenzék egyik legismertebb képviselője lesz. Bátor, szenvedélyes szónoklataival, enciklopédikus tudásával magára vonja a figyelmet. Magától értetődik – eddigi pályafutása alapján –, hogy a haladó radikális párthoz csatlakozik. Fejér vármegye közgyűlésén már 1842 október 22-én „nemzeti őrség” felállítását indítványozta. 1848-ban Buda város képviselőjévé választották, és az országgyűlésen a baloldal egyik vezére lett.

1848 áprilisától a Batthyány-kormány belügyminisztériumának tanácsosa, országgyűlési képviselő (Buda szabad királyi városé). 1848. szeptember 1-jén megalakította a Zrínyi-szabadcsapatot. Ennek az önkéntesekből álló alakulatnak – szeptember 16-ától – ezredeseként vett részt a Jellasics elleni harcokban. A pákozdi csatában a magyar csapatok szárnyát biztosította a Velencei-tótól délre. A csata után a Jellasics tartalék hadteste elleni hadmozdulatokat irányította. Roth és Philippovics tábornokok seregét Görgey Artúr közreműködésével az ozorai ütközetben (1848. október 7.) megadásra kényszerítette. Az Országos Honvédelmi Bizottmány ezért 1848 november 1-jétől tábornokká léptette elő. Perczel volt a szabadságharc egyedüli tábornoka, akinek nem volt katonai előképzettsége. A közösen kivívott győzelem során megromlott a kapcsolata Görgeyvel, és ez az ellentét a későbbiekben sok gondot okozott a magyar hadvezetésnek.

Az ozorai diadal után a Muraközből is kiszorította a császári csapatokat. Windisch-Grätz decemberi támadása előtt feladata a Délnyugat-Dunántúl védelme volt, de december közepén – a császári csapatok sikerei miatt – parancsot kapott Görgey fel-dunai hadtestéhez való csatlakozásra. Hadtestének visszavonulása közben kapta kézhez Kossuth harcra buzdító levelét, és ennek hatására vállalta a megütközést a császáriakkal, de a móri ütközetben 1848 december 30-án vereséget szenvedett Jellasics csapataitól.

Pest feladása utáni feladata volt a Pestről Debrecenbe vezető út védelme a Tisza vonalán. Megerősített hadtestével innen ellentámadásba ment át és 1849 január 22-én elfoglalta Szolnokot, majd január 25-én Ceglédről szorította ki Ottinger Ferenc lovasdandárát. A felső hadvezetés azonban Perczel további támadását leállította, és az új főparancsnok, Henryk Dembiński Perczel egyik hadosztályát is elvonta. Perczel ezért parancsnoki beosztásáról lemondott.

1849 március elején átvette a IV. (bácskai) hadtest parancsnokságát és március 23-án támadást indított a délvidéki császári csapatok ellen. Április 3-án elfoglalta Szenttamást és kapcsolatot teremtett az addig körülzárt Péterváraddal. Április 29-én a melencei ütközetben legyőzte Todorovic tábornok csapatait, majd május 10-én bevonult Pancsovára. Ezt követően Bem tábornokkal együttműködve elfoglalta a Temesközt. Ez a déli hadműveletek sikeres befejezését jelentette.

1849 június 7-én megütközött a Délvidék visszafoglalására küldött Jellasics csapataival, de a jelentős túlerő ellenében a kátyi ütközetben vereséget szenvedett. A vereség következményeként a kormány felmentette beosztásából és a szervezés alatt álló tartalék hadtest vezetésével bízta meg. Július közepén Cegléd mellett Perczel hadtestéhez csatlakozott a Kárpátokból a cári hadsereg elől visszavonuló felső-magyarországi hadsereg, és az így létrejött tiszai hadsereg parancsnoka lett, de jelentősebb ütközetbe már nem bocsátkozott.

A kormány és a vezető tábornokok tanácskozásán kíméletlenül bírálta a hadvezetést, elsősorban Kossuthot, mire július 30-án felmentették beosztásából. A szőregi ütközetben (1849. augusztus 5.) és a temesvári csatában (1849. augusztus 9.) mint önkéntes harcolt. A világosi fegyverletétel híre Orsován érte.

Törökországba, majd 1852-ben Angliába menekült. Sokáig élt Jersey szigetén. 1851 szeptember 21-én öccsével, Miklóssal együtt Magyarországon halálra ítélték (nevüket egy bitófára szögezték). 1859-ben – félretéve a közte és Kossuth között fennálló személyi és politikai ellentéteket – Itáliába utazott, és felajánlotta szolgálatait a Kossuth Lajos vezette Magyar Nemzeti Igazgatóságnak, amely a magyar emigráció politikai és szervezési központja volt. Az együttműködés azonban nem jött létre. 1867-ben térhetett haza és szülővárosában telepedett le. A kiegyezést csak Kossuth-ellenessége miatt támogatta. Rövid képviselőség után visszavonult és megírta emlékiratait.

Perczel András (Budapest, 1959. május 10. –) magyar kémikus, biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Fő kutatási területe a biomolekulák szerkezetvizsgálata és a fehérjék NMR spektroszkópiája. 2011-ben a Bolyai-díj kitüntetettje.

A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1978-ban, majd 1980-ban kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar kémia szakán, ahol 1985-ben szerzett vegyészdiplomát. Ennek megszerzése után szerves kémiai gyakorlatokat kezdett el tartani az egyetem tanárképző főiskolai karán. 1987-ben a TTK szerves kémiai tanszékének tudományos munkatársa lett, közben folytatta az oktatást a tanárképző főiskolán. 1994-től tart speciális kollégiumokat kémia szakos hallgatók számára. Közben a tanszék tudományos főmunkatársává, majd 1999-es habilitációja után, 2001-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Azóta tart előadásokat szerves és biológiai kémiából. 2007-ben megkapta tanszékvezetői kinevezését is. Az egyetemi tanári munka mellett az MTA és az ELTE közös Fehérjemodellező Kutatócsoportjának, valamint az egyetem Szerkezeti Kémia és Biológia Laboratóriumának vezetője. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal, 2006-ban pedig Fulbright-ösztöndíjjal kutatott.

1992-ben védte meg a kémiai tudomány kandidátusi, 1998-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Szerves és Biomolekuláris Kémiai Bizottságának lett tagja. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia felvette levelező tagjai sorába. Akadémiai tisztségei mellett a Magyar Kémikusok Egyesülete biológiai kémiai szakcsoportja alapító elnöke, a Magyar Biokémiai Egyesület tagja, a Kajtár Márton Közhasznú Alapítvány kuratóriumi titkára és az Alapítvány a Magyar Peptid- és Fehérjekutatásért kurátora. Emellett nemzetközi szinten a European Peptide Symposium (EPS) tagja és a Journal of Molecular Structure című tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.

Fő kutatási területe a szerves kémia, ezen belül a biomolekulák szerkezetvizsgálata és a fehérjék NMR spektroszkópiája.

Több jelentős kutatást folytatott, amelyekben peptideket és fehérjéket szintetizáltak szilárd fázisú és biotechnológiai módszerekkel. Legfontosabb eredményeit a spektroszkópia és a spektrometria használatával érte el, például úgynevezett bioaktív peptideket, fehérjéket vizsgált CD- és NMR-színképelemzéssel, valamint fehérjék bioNMR-spektroszkópiájával, ahol a szerkezet, a dinamika és a biológiai hatás molekuláris hátterének feltérképezését végezte globuláris és funkcionálisan rendezetlen (IUP) rendszerekben. Ezenkívül α- és β-peptidek szerkezet- és stabilitásvizsgálatával foglalkozik.

Összesen közel 200 tudományos közleménye szerzője vagy társszerzője, amelyek elsősorban angol nyelven jelentek meg, ezekre több mint 2100 független hivatkozás érkezett. Emellett egy magyar nyelvű könyv, három tankönyvfejezet szerzője.

Díjai, elismerései:
Pro Scientia (1993, 1995)
Zemplén Géza-díj (1996)
ELTE Kari Tudományos Díj (1997)
Magyar Kutatási Díj (2004, Sanofi-Synthélabo)
Bolyai-díj (2011)
Az MTA rendes tagja (2016)

Nusser Zoltán (Bonyhád, 1968. október 17. –) Széchenyi-díjas magyar állatorvos, biológus, neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az idegsejtek kapcsolatrendszere. Tudományos pályafutását Nagy-Britanniában kezdte, majd egy amerikai kitérő után 2000-től Magyarországon kutat és az általa alapított celluláris idegélettani csoportot vezeti. 2013-ban – a kitüntetés történetében hetedikként – megkapta a Bolyai János alkotói díjat.

1987-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Budapesti Állatorvos-tudományi Egyetemen, ahol 1992-ben szerzett állatorvosi diplomát. Ezt követően PhD-tanulmányokat folytatott az Oxfordi Egyetemhez tartozó Hertford College-ban. Témavezetője Somogyi Péter volt. 1995 és 1998 között az egyetem anatómiai neurofarmakológiai intézetének kutatója. 1996-ban rövid ideig a University College London farmakológiai tanszékén tanult élettant. 1998-tól két éven át a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i neurológiai tanszékének kutatója Módy István laboratóriumában. 2000-ben tért vissza Magyarországra, amikor megalapította az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet celluláris idegélettani csoportjának, amelynek vezetője is lett. Tudományos munkássága során számos nemzetközi ösztöndíjban részesült, többek között 2000 és 2006 között a Boehringer-Ingelheim Alap kutatói ösztöndíját és 2012-ben az Európai Kutatási Tanács (European Research Council) ösztöndíját, valamint a Lendület-program keretében is végez kutatásokat.

1995-ben védte meg PhD-értekezését, amelyet elnyerte a Glaxo-Wellcome-díjat. A díjat a legjobb PhD-dolgozatnak ítéli oda a brit Brain Research Association. 2002-ben védte meg akadémiai doktori munkáját. Az MTA Neurobiológiai Bizottságának lett tagja. 2007-ben, harminckilenc évesen, megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-ban rendes tagjává. Közben az Akadémia Doktori Tanácsába is bekerült. 2012-ben az Academia Europeana is felvette tagjai sorába. Akadémiai tisztségein kívül a Magyar Idegtudományi Társaság, a brit Fiziológiai Társaság és az amerikai idegtudományi társaság tagja. Számos tudományos folyóirat szerkesztőbizottságába is felkérték tagnak: Frontiers in Neuroanatomy, Journal of Neuroscience.

Díjai, elismerései:
Overseas Research Students Awards (Oxford, 1995, 1996)
Chansellor’s Award for Postdoctoral Research (UCLA, 2000)
Talentum Akadémiai Díj (2003)
Ignaz L. Lieben-díj (2004)
Európai Fiatal Kutatói Díj (2005)
Boehringer-díj (2006)
Akadémiai Díj (2006)
Széchenyi-díj (2012)
Bolyai-díj (2013)