Sorstársakként lettek elsők a fiúk

Gergely Bence és Ujvári Bors Benedek az elérhető legmagasabb pontszámmal védték meg tavaly elnyert címüket. A Sorstársak című koreográfiát Eric Satie zenéjére Szarvas Szilvia, Merész Konrád-díjas táncpedagógus, Bors édesanyja készítette. A téma testhezálló, hiszen arról szól, hogy két teljesen különálló személyiség, ugyanazon élethelyzetekkel szembesül, ezeket többnyire kicsit másként élik meg, de az útjuk időnként azonos, összefonódik. Ha figyelembe vesszük, hogy Bors és Bence 12 éve táncol ugyanabban a csoportban, egy év eltéréssel mindketten a Petőfi gimi hatosztályos matek tagozatos képzésén vesznek részt, érthetővé válik a párhuzam.

A diákok több első helyezést tudhatnak magukénak, de bevallásuk szerint általában nem az eredmény marad meg bennük, hanem a zsűri kritikája, vagy éppen az elismert koreográfus mesterek dicsérete.

Az adottságokon munkával lehet változtatni

Szarvas Szilvia szerint a fiúk egy nagyon jó csapatban kezdtek, amelynek mentalitásáról sokat elárul, hogy amikor megkérdezte csoportjait, hogy számukra mit jelent a tehetség, akkor ők mondták egyedül azt, hogy az csak szorgalom és kitartás, a velünk született adottságokon munkával lehet változtatni.

Hangsúlyozta, a srácokkal azért lehet rövid idő alatt jó eredményt elérni, mert 12 év kitartó munkája van mögöttük, ugyanakkor maximális koncentrációval tudnak dolgozni. A színpadon pedig azért nagyon jók, mert felnőttként, erős jelenléttel táncolnak, mint a profik. Ez pedig annak is köszönhető, hogy az életben mindketten nagyon sokszínű, izgalmas egyéniségek.

A fiúk szerint a csapatmegtartó erő is nagyon fontos, hogy az órákon mindig jó a hangulat, és persze ebben nagy szerepe van Szilviának, az ő pedagógiájának. Persze a tanulás folyamata nem egyszerű.

Ha a közönségnek katarzisa van, akkor az előadónak is

– Az első szakasz arról szól, hogy „de béna vagyok”, aztán amikor már bennem vannak a mozdulatok, akkor úgy érzem, hogy meg tudom csinálni, de ekkor még mindig csak izomból dolgozom, ami nem jó. Ekkor kezdődik a csiszolás szakasza, ami olykor fájdalmas és fárasztó – írta le a folyamatot Bors, hozzátéve, hogy amikor beérik a koreográfia, akkor egy mozdulatsor olyan, mintha egy labdát gurítanának le a lejtőn. Bence hozzátette, hogy az előadás a legjobb érzés, iszonyatos koncentrációt igényel, egyszerre kell mozogniuk, lélegezniük, de még talán gondolkodniuk is, hogy hiteles legyen. Ehhez Szilvia annyit fűzött hozzá, hogy a legfantasztikusabb pedig az, ha sikerül elérni a közönséget, mert ha a nézőknek katarzisuk van, akkor az előadóknak is.

Arról, hogy az esetükben mennyire fontos, a sokéves közös táncos múlt Bence viccelődve csak annyit mondott: – Ha úgy van, hogy négyre kell lépni, de valamilyen oknál fogva nem jön ki tökéletesen, akkor én elugrom, Bors követ, megvárom a levegőben és egyszerre esünk le.

Azt pedig, hogy mit jelent nekik a tánc Bors fogalmazta meg érzékletesen: – Sokáig bele sem gondoltam, hogy mióta táncolok, szinte mindig hozzátartozott az életemhez, és azt is meghatározza, aki most vagyok.

Szűk a modern tánc befogadó rétege

A környezetük viszonyulása Bors és Bence sikereihez változó. Persze örülnek az eredményeiknek és gratulálnak, de sokan nem tudják hova tenni a modern tánc műfaját, amely sokféle stílusból merít. Van olyan része, amelyik jól áll egy tizenéves srácnak, és van olyan mozdulatsor, amelyen a kortársai nevetnének, pedig mindegyik elképesztően kifejező, fejlesztő – vallják a fiatalok.

Mivel sokan nem értik a műfajt, szűk a befogadó réteg is. Az emberek többsége számára a tánc a klasszikus balettnél áll meg, de azzal 20-21. századi történeteket, például egy holokauszt témájú koreográfiát nem lehet hitelesen előadni – hangsúlyozta tanáruk. Ez nem jelenti azt, hogy nem merítenek a klasszikus eszköztárból, de sok más technikát is alkalmazniuk kell. Meghatározó az is, hogy a közönség többnyire nagy, látványos elemeket vár, pedig sokszor az apró, finom mozdulatok sokkal kifejezőbbek.

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

Kapcsolódó képek