Legyünk minél többen április 22-én a rendezvénytéren!
1944-ben ezen a napon kezdődött meg az északkelet-magyarországi és kárpátaljai zsidók deportálása. Emlékezzünk együtt az áldozatok...
Steiner Krisztián főigazgató és kollégái remek sportos programot valósítottak meg szombaton délelőtt a Bonyhádi Általános Iskola é...
Április 1-jétől dr. Németh Csaba látja el a 3. számú háziorvosi körzet betegeit. Mint ismeretes, dr. Cseh Miklós sajnálatosan bekö...
Ismét kiemelkedő eredményeket értek el a bonyhádi zeneiskola fafúvósai, most Kaposváron, ahol Somogy, Tolna, Baranya és Zala megye 41 zeneiskolájából 94 klarinétos és szaxofonos mérette meg magát a Csupor László emlékére megrendezett VI. Dél-Dunántúli Regionális Fafúvós Versenyen. A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola hétvégén megtartott megmérettetésén Seleljo Jaroszlav mind a nyolc növendékét díjazta a zsűri – derül ki a bonyhádi Bartók Béla zeneiskola tájékoztatójából.
Klarinét játékával korcsoportjában első lett Jenei Jázmin, Pókai Lilla, valamint Pókai Eszter. Másodikként végzett Ábrahám Soma, Pókai Ágnes, Kemény Laura harmadik lett, míg Scheidler Réka különdíjat vehetett át. A korosztályában induló diákok között Havasi Kristóf János első helyen végzett szaxofon játékával. Seleljo Jaroszlav munkáját felkészítő tanári díjjal, Seleljo Alexandráét pedig – aki a zongorakíséretet látta el – korrepetitori díjjal ismerték el.
Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva
Vissza