Legyünk minél többen április 22-én a rendezvénytéren!
1944-ben ezen a napon kezdődött meg az északkelet-magyarországi és kárpátaljai zsidók deportálása. Emlékezzünk együtt az áldozatok...
Steiner Krisztián főigazgató és kollégái remek sportos programot valósítottak meg szombaton délelőtt a Bonyhádi Általános Iskola é...
Április 1-jétől dr. Németh Csaba látja el a 3. számú háziorvosi körzet betegeit. Mint ismeretes, dr. Cseh Miklós sajnálatosan bekö...
Ezúttal Kakasd adott otthont a Völgységi Önkormányzatok Társulásának (VÖT) legutóbb, október 27-én tartott tanácskozásának.
A gyönyörű és nemrégiben felújított Faluházban zajlott a tanácsülés, ahol elsőként Schellné Simcsik Orsolya köszöntötte a jelenlévőket. Kakasd polgármestere örömét fejezte ki, hogy ezúttal az általa vezetett község láthatta vendégül a társulás tagjait. Rövid köszöntőjében beszélt Kakasd múltjáról és jelenéről, értékeiről, színes, programokban gazdag mindennapjairól. Ezt követően tértek rá a polgármesterek az ülés napirendi pontjainak tárgyalására. Az egyebekkel együtt összesen hét előterjesztésről döntöttek. Elfogadták a VÖT 2024. évi belső ellenőrzési tervét. Felülvizsgálták a társulási rendezvénysátor üzemeltetési szabályzatát és bérleti díját, a Völgységi Hírlevél hirdetési díját, továbbá szintén felülvizsgálták a közművelődési pályázat keretfelosztási szabályzatát. Az időközben történt változásokat a módosítással átvezették a VÖT társulási megállapodásában. Mindezek mellett a társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát is felülvizsgálták.
Vissza