Életünk megannyi pillanata elevenedik meg a mozaikok által

Andrea eleinte pedagógusként kereste kenyerét, napjainkban családi vállalkozásukban tevékenykedik. Egy sikeres nő, édesanya, feleség, akinek az életét végigkísérte a művészet, mégis más pályára tévedt. Munkája mellett lételeme a hobbija, legfőbb támogatói családtagjai. A mozaikozással egy véletlen folytán ismerkedett meg. Azóta már a tökéletességig fejlesztette technikáit és több színvonalas kiállításon van túl. 2016–ban a Paksi Atomerőmű által kiírt országos DIY pályázaton beválasztották hazánk 100 legkreatívabb alkotója közé. A mozaiknak kitartó, elkötelezett, kreatív gondolkodású alkotóra van szüksége, Andrea pedig olyan kifejezőeszközt keresett, melyben megmutathatja rendszerető nőiességét, esztétikai igényességét.

–Rengeteg képzőművészeti ág létezik a világon. Miért pont a mozaikozást választottad?
– A művészetekkel már nagyon régóta kapcsolatban vagyok. Egészen kisgyerekkorom óta érdekelnek a különböző technikák. Sok évvel ezelőtt, inkább a grafika felé kacsintgattam és tizenkét évig voltam Kovács Ferenc tanár úr tanítványa. Tőle kaptam indíttatást, melyből rajongás lett. Kicsit elkalandoztam a művészetektől és pedagógus lettem, de mindvégig megmaradt valamilyen formában a művészetek iránti szeretetem. Grafikákat készítettem, textilt festettem, agyagoztam és most az utolsó állomás a mozaik, amivel egy véletlen folytán találkoztam. Egyszer egy egész sorozat porcelánt összetörtem. Az első gondolatom az volt, hogy kukába dobom, ez meg is történt, de egész éjszaka nem tudtam aludni miatta. Másnap kivettem a kukából és arra gondoltam, hogy ebből biztosan lehet még valamit kreálni, csaknem fogom kidobni. Elkezdtem rakosgatni a darabkákat és rájöttem, hogy milyen jó dolog ebből egy újabb képet alkotni. Így született meg az első alkotás, utána elindult a lavina, elkezdtem gyűjtögetni mindenféle üveget, porcelánt, kavicsot, faanyagot, fémdarabot és így készültek el első képeim.

–Hogyan tudtad amatőrként elsajátítani a munkafolyamatokat?
–Az internet volt a legnagyobb segítségem. Heteken keresztül néztem a mozaikkal kapcsolatos rövidfilmeket, oktatóvideókat. Ennek alapján szereztem be az első alapanyagokat, melyekből a képeket össze tudtam állítani.

–Több kiállításon is túl vagy. Amatőr művészként, hogyan élted meg ezt a sikert?
–Egy kiállítás megszervezéséhez, először is művészi nyitottságra van szükség. Meg kell találni a közös hangot a kiállítás szervezővel, mérlegelni kell, hogy a helyszín hangulatában, stílusában illeszkedik–e az alkotásokhoz. Az első kiállításom nagy örömömre a szülővárosomban, Bonyhádon volt, a művelődési központban. Ők kerestek meg, és kínálták fel a lehetőséget, amin két hétig gondolkodtam. Először nem akartam elfogadni ezt a felkérést. Nem éreztem magam művésznek, se érettnek arra, hogy megmutassam alkotásaimat egy egész városnak. Végül sikerült meggyőzniük arról, hogy a bonyhádi közönség hálás figyelemmel fordul majd egy új művészeti ág felé. Így rendeztem meg életem első kiállítását, igaz, hogy még vegyes képet mutatott, hiszen a grafikáim is a falra kerültek. Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy az estét a korábban már említett Kovács Ferenc tanár úr nyitotta meg. Ott voltak az ismerősök, rokonok, barátok, rég nem látott bonyhádi arcok. Mindenki biztatott és talán ez is segített elindítani azon az úton, hogy folytassam és merjem országszerte megmutatni alkotásaimat.

–A kiállításokon nem szerepel cím a képek mellett. Miért?
–Kezdetben azt gondoltam, hogy a címeknek ott kell lenniük a képek alatt és az első egy-két kiállításom során ez így is történt. Aztán rájöttem arra, hogy nem biztos, hogy ez olyan fontos dolog, mert amikor az emberek körbesétáltak a kiállító teremben, a beszélgetésekből annyit csíptem el, hogy neki eszébe jutott erről a képről ez, a következőnek egy másik élmény, a harmadiknak egy gondolat. Rájöttem, hogy szép dolog az, hogy én mit szeretnék közvetíteni ezekkel az alkotásokkal, viszont sokkal fontosabb az, hogy amikor a kiállításra kíváncsiak körbenéznek, akkor bennük a saját emlékeik, élményeik felélénküljenek, és az okozza nekik az örömet, hogy bennük ez valamilyen érzést kelt.

–Milyen témákat dolgoznak fel a mozaikok?
–Témafüggetlenek az alkotások. Igaz, hogy zömében valamilyen természeti motívumot elevenítenek fel, de vannak geometrikus műveim is.

–Mire kell ügyelni a képek készítésénél?
–Mozaikjaim között, két típust lehet megkülönböztetni. Az egyik esetben, felragasztom a darabkákat, majd utána a keletkezett réseket fugával töltöm ki. A másik módszer, amikor fugaanyagot egyáltalán nem használok, hanem egy olyan ragasztó segítségével dolgozok, ami száradás után átlátszóvá válik.

–Az új mű ötlete születik meg vagy a mű elkészítéséhez szükséges alapanyagokhoz jutsz hozzá először?
–Legtöbbször az utóbbi. A család már falra mászik attól, hogy mi akárhova megyünk kirándulni, nyaralni, onnan egy nagy szatyor alapanyaggal térünk haza. Viszont rengeteg tervrajz fekszik a szekrényemben, várva a megfelelő alapanyagot.

–Képzeld el, hogy visszarepülsz az időben ahhoz a válaszúthoz, ahol újra lehetőséged lenne pályát választani. Maradnál a pedagógusi pályánál vagy egyből a művészet felé vennéd az irányt?
–Több mint húsz évvel ezelőtt, a művészeti pálya nem volt kecsegtető megélhetési lehetőség. Szüleim és tanáraim kérésére választottam a pedagógusi pályát, amit a mai napig nem bánok. Nagyon jó döntés volt, rengeteget tanultam a gyerekektől: türelmet, toleranciát. Biztos vagyok benne, hogy ugyanígy választanék. A művészetek viszont mindig megmaradtak a tarsolyomban. A sok év alatt soha sem tudtam kikapcsolni az agyamnak ezt a felét – és nem is szeretném soha.

Forrás: Teol.hu/Melcher Alexa

Kapcsolódó képek