+
Bezárás Menü
0°C
2024. december 21.
Tamás
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A dubaji sivatagban lovagolt a testvérpár

A dubaji sivatagban lovagolt a testvérpár

Már szinte otthon érezheti magát az Egyesült Arab Emirátusokban a váraljai Szösz testvérpár. Letícia és Csenge 2016-ban járt először ebben a közel-keleti államszövetségben, majd azóta még úgy féltucatszor. Nemrég ismét itt, pontosabban Dubaj sejkségben öregbítették a magyar távlovaglás jó hírét a csak hölgyek számára rendezett versenyen.

Bár az arabokról nem mindig hallunk kizárólag jó híreket, a Szösz testvérek a legnagyobb elismerés hangján beszélnek úgy a lenyűgöző helyi kultúráról, mint a kifejezetten barátságos fogadtatásról.
– Az itt élő emberek rendkívül közvetlenek és vendégszeretőek – mondta el lapunknak Szösz Letícia. – Ennek köszönhetően számos barátra tettünk szert. Gyümölcsözőnek bizonyult a kapcsolat, hiszen ez tette lehetővé, hogy ismét kijussunk az emirátusokba.
Szösz Letícia az ott kapott ló trénerének kisfiával Fotó: Beküldött kép
Dubaj sejkség Marmoom nevű sivatagi területén található az a távlovas város, ami gyakorlatilag az ide meghívott versenyzők sportcsarnokaként szolgál. Az ellátás, mennyiségét tekintve semmiféle kívánnivalót nem hagy maga után. Az ételek egy része viszont még a magyar szájízhez képest is fűszeresebb.
– Leves viszonylag ritkán van, viszont annyi húsételt ehetünk a melléjük járó köretekkel együtt, amennyit csak akarunk – folytatta Letícia. – Süteményekből pedig, nem túlzás, van ezerféle. Az ínyencek kedvéért hadd áruljam el, hogy van egy speciális arab desszert, édes öntettel. Hasonlít az amerikai palacsintához. Ez a kedvencem.
Bár itthon javában benne járunk a télben, Dubajban ilyenkor 25–27 fokos meleg uralkodik. Ilyen időben rajtolt Letícia és Csenge a helyi uralkodó nevét viselő, két napot felölelő versenyen. Melyen egyébként megjelent csillogó terepjárójával a sejk is: figyelte saját lovait, beszélgetett vendégeivel és támogatásáról biztosította a fiatal lovasokat.
A százhúsz kilométeres, sivatagi távnak összesen százötvenen vágtak neki. A már fentebb említett kapcsolat révén a Szösz testvérek az Al Aasfa 3 nevű istálló lovaival indultak. Az elején minden rendben lévőnek látszott, ám az első kör, azaz negyven kilométer megtétele után Csenge lovát a csapatállatorvos utasítására kivették a mezőnyből. A szakember úgy látta, hogy az amúgy derék hátas ez alkalommal gyenge napot fogott ki. Csenge nyilván nem örült annak, hogy kénytelen volt idő előtt befejezni az erőpróbát. De, ahogyan ezt sportolói körökben tartják, ez is a verseny része…
Letícia viszont remekelt, mivel nemcsak teljesítette a sárga homokdűnékkel szabdalt, kietlen, de mégis különleges élményt jelentő távot; de száztizennégy, a világ legjobbjai közé tartozó riválisát megelőzve harminchatodikként érkezett célba. Másnap, a privát istállók versenyén még nagyobb fegyvertényt hajtott végre. Kétszáznegyven startoló közül az Al Giyad istálló egyik derék lován ülve ötvenötödik lett.
– Tanulságos és szép kétszáznegyven kilométert tudhatok magam mögött – adott összegzést a maga szerény módján Letícia. – Szerencsés két napot fogtam ki két nagyszerű ló hátán. Adja de Mescam és Ghadjani nem hagyott cserben. Amennyiben újabb meghívásokat kapunk az emirátusba, akkor az nemcsak nekünk, hanem nekik is köszönhető.
Szösz Letícia idén tölti be huszadik életévét. Közgazdaságtudományt hallgat a Pécsi Tudományegyetemen, éppen most teljesítette sikerrel félévi vizsgáit. Szösz Teodóra Csenge tizenhét éves lesz idén, a bonyhádi Perczel Mór Szakképző Iskola tizedikes diákja. Váralján laknak, szüleiknél. Elhivatottságukat és tehetségüket jellemzi, hogy 2017-ben és 2018-ban mindketten az Év Sportolói címet kapták Bonyhád városától. Tavalyelőtt az Egyesült Arab Emírségek President Cup nevű nemzetközi versenyén több mint háromszázad magukkal vágtak neki Al Wathba sivatagi vidékének, ahol százhatvan kilométert kellett megtenni a célig. Tavaly Olaszországban, Pisa mellett a San Rossore Nemzeti Parkban rendezett junior távlovas világbajnokságon mindketten ott voltak a százöt induló között. Letícia és Csenge együtt rajtolt és kéz a kézben érkezett célba a 29. és a 30. helyen.
 
Forrás: Teol.hu
Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz